2013. július 28., vasárnap

Akiket még a ZH - sem győz le......!

Egy keddi napon az utolsó végső hajrában rendezte meg a Dunaújvárosi Főiskola az utolsó alapszakaszi egyetemi rögbi fordulót. Május 14 –én reggel sajnálatos módon a 8-ból 5 csapat hivatalosan is lemondta, viszont szerencsénkre több egyetemről is érkeztek játékosok, hogy egy jó hangulatú Barbarians meccsel zárjuk az eseményt. A jelen lévő csapatok felkészülten léptek a pályára, mert ezekben a viharos „vizsga időszakban” számítanak a jó pontok J. Az első mérkőzés a DUF-SZIE között zajlott. A pontokban gazdag rangadón a SZIE csapatának sikerült felül kerekednie 31-12 arányban. A következő mérkőzést a PTE csapatával játszották az Ördögök. A komoly harcnak az elején nem tudtuk ki hozza el a győztesnek járó stafétát, de itt is a gödöllői fiúk remekeltek 42-0-ra. Az igazán nagy rangadó viszont a fej –fej mellett haladó DUF-PTE jelentette. Itt mindkét oldalról kemény küzdelemnek és kitartásnak lehettünk szem-és fültanúi. A kiélezett küzdelem még egy kiállítással is járt, ami nálunk nem jellemző, de a mérkőzés és a ZH-k heve miatt ez érthető. A végeredmény végül 28-19 lett a DUF javára. Az utolsó mérkőzés egy igazi öröm rögbi volt, ahol a DUF csapata játszotta az összegyűlt Barbárokkal (ÁVF, ÓE, SZIE). Itt az eredmény X lett ezzel is jelezvén, hogy egy jó hangulatú sportot űzünk. A torna pontozása a következőképpen alakul: SZIE Ördögök: 20 pont DUF Szomjas Tevék: 16 pont PTE Indiánok: 13 pont SZIE 20 + 20 + 7 + 16 + 20= 83 p DUF 10 + 10 + 16 + 13 + 16 = 65 p PTE 13 + 16 + 13 + 10 + 13 = 65 p SZTE 16 + 13 + 20 + 20 - 7 = 62 p ÁVF 0 + 7 + 10 + 7 - 7 = 17 p DE 4 = 4 – 3 = 0 p ÓE 1 = 1-7 = 0p

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése